Hangversenyek 2016-2017

2016-10-07 19:00:00

Zeneakadémia, Nagyterem


Erdélyi Miklós-bérlet 1.

Vidovszky L.: Romantikus olvasmányok No. 2

M. Bruch: g-moll hegedűverseny, op. 26

Dohnányi E.: II. (E-dúr) szimfónia, op. 40


Vezényel: Hamar Zsolt

Közreműködik: Corey Cerovsek (hegedű)


Két rendkívüli vendégművész fellépése teszi izgalmassá a bérletsorozat első előadását, már amennyiben Hamar Zsoltot vendégnek tekintjük. Zeneszerzést és karmesterséget tanult, volt Kocsis Zoltán asszisztense a Nemzeti Filharmonikusoknál, az újjászervezett Pannon Filharmonikusok első zeneigazgatója, több évig a Zürichi Operaház karmestere, 2012 óta pedig a Wiesbadeni Opera főzeneigazgatója. Corey Cerovsek kanadai hegedűművész a világ minden táján járt már, nagy zenekarokkal és híres karmesterek vezényletével játszott. Személyisége különlegességét jelzi, hogy 18 éves korában szerzett mesterfokozatú egyetemi diplomát egyszerre hegedűből és matematikából. Vidovszky László pályája kezdete óta a kísérletező, új kifejezési eszközöket kereső zeneszerzők közé tartozik, hangversenyünkön elhangzó műve is ebbe a vonulatba tartozik. Dohnányi Ernő a 20. századi magyar zenének Bartók és Kodály mellett legnagyobb alakja – erről még mindig, újra meg újra meg kell győzni a zenei közvéleményt. Második szimfóniája a háború utáni emigráció idején keletkezett, kevéssel halála előtt fejezte be. A háborús évek nyomasztó élményei ihlették a szimfónia első tételét, az utolsó tétel pedig szintén beszédes: variáció sorozat J. S. Bach Komm, süsser Tod (Jöjj, édes halál) kezdetű kantátájának témájára.


Jegyrendelés