Hangversenyek 2016-2017

2016-12-10 11:00:00

Olasz Kultúrintézet, Giuseppe Verdi terem


Varga László-bérlet 3.

Adventi hangverseny
A. Vivaldi: A négy évszak
P. I. Csajkovszkij: A diótörő – szvit


Közreműködik: Nyári László (hegedű)
Vezényel: Károlyi Sándor


Az ünnepi várakozás, az Advent hangulatához remekül illik Vivaldi örökérvényű hegedűverseny-ciklusa, A négy évszak. A zenetörténet egyik első olyan műve ez, amely szavak nélkül, pusztán zenei eszközökkel ábrázol felismerhetően természeti jelenségeket. Vivaldi az addig ismeretlen vállalkozást azzal is igyekezett érthetőbbé tenni, hogy valamennyi évszak-koncerthez megírta egy-egy szonettben az adott mű tartalmát, sőt azt is megjelölte, egyik-másik hangszer mit ábrázol éppen. A négy hegedűverseny hihetetlenül népszerű lett, a mai napig megunhatatlan klasszikusok közé tartozik. Hangversenyünkön a fiatal hegedűművészek generációjának egyik legtehetségesebb tagja, Nyári László tolmácsolásában hallhatjuk. Karácsony táján szinte minden opera- és balettszínház előadja Csajkovszkij egész estés táncjátékát, a Diótörőt. A balett cselekménye az ünnepek alatt játszódik; egy kislány álmában megelevenedik az ajándékba kapott Diótörő baba. A balettzene legnépszerűbb részleteiből összeállított szvit természetesen a hangverseny repertoár kedvelt műsorszáma Advent idején. Hangversenyünk karmestere, Károlyi Sándor a magyar történelemben évszázadok óta fontos szerepet játszó nagykárolyi Károlyi család sarja. Münchenben született, Bécsben tanulta a karmesterséget. 2016-tól a Bécsi Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, aki több ízben nagy sikerrel vezényelte a MÁV Szimfonikusokat.


Jegyrendelés