Hangversenyek 2016-2017

2017-05-20 19:00:00

Zeneakadémia, Nagyterem


Bérleten kívüli koncert

W.A. Mozart: Requiem, K. 626


Közreműködik: Kriszta Kinga (szoprán), Balogh Eszter (alt), Varga Donát (tenor), Dani Dávid (basszus), Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karvezető: Hollerung Gábor)
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro


Kevés olyan alkotás van a művészetek történetében, melynek keletkezéstörténetét annyi legenda venné körül, mint Wolfgang Amadeus Mozart utolsó művét. 1791 júliusában, a Varázsfuvola komponálása közben titokzatos látogató kereste fel a zeneszerzőt, és egy, személyét felfedni nem kívánó ismeretlen megbízásából, tekintélyes tiszteletdíj ellenében gyászmisét rendelt tőle, azzal a feltétellel, hogy Mozart szerzőségének is titokban kell maradnia. A megrendelő személyére később fény derült: Walsegg gróf a felesége emlékére előadott rekviemet saját műveként szerette volna feltüntetni. Mozart ekkor már súlyos beteg volt és többször hangoztatta: úgy érzi, a Requiemet saját halálára komponálja. Sajnos igaza lett, olyannyira, hogy befejezni sem tudta a művet: halála után tanítványa, Franz Xaver Süssmayer egészítette ki a hiányosan maradt partitúrát.Mozart nagyon fiatal, mindössze 35 éves a Requiem komponálása idején. Ezért is szép, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistái valamennyien fiatalok és a közreműködő énekkar is ifjúsági kórusként alakult. Kobayashi Ken-Ichiro több mint negyven éve tűnt fel Magyarországon, amikor megnyerte a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét. Azóta a magyar zenekedvelők kedvence, igazi örökifjú, és régóta tart szoros barátsága a MÁV Szimfonikus Zenekarral is.

Jegyárak: 4000, 5000, 6000.- Ft
Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar


Jegyrendelés