Sajtómegjelenések

Takács-Nagy, Fejérvári, MÁV Szimfonikusok



2015.02.01

Zenekritikusok gyakran hangsúlyozzák az innovatív hangversenyprogramok fontosságát: ne kelljen mindig nyitányt, versenyművet és szimfóniát hallgatni, s az előadók ne csak a legismertebb darabok közül válogassanak. Ugyanakkor az is igaz, hogy időnként nincs nagyobb öröm, mint találkozni dédelgetett kedvenceinkkel, és az sem baj, ha olykor történetesen egy nyitány, egy versenymű és egy szimfónia az, amely egy estére megszépíti életünket. Mint Mendelssohn Hebridák-nyitánya (h-moll, op. 26 - 1829) Schumann Zongoraversenye (a-moll, op. 54 - 1845) és Beethoven Pastorale-szimfóniája (F-dúr, op. 68 - 1808), melyeket Takács-Nagy Gábor vezényelt a MÁV  Szimfonikusok élén. A koncertet eredetileg Rados Ferenc közreműködésével hirdették meg, ő azonban lemondta részvételét - helyette Fejérvári Zoltán vállalta a zongoraverseny megszólaltatását.

Takács-Nagy Gáborban bernsteini késztetések munkálnak. Aki rendszeresen jár koncertjeire, nem lepődik meg, hogy a kottatartón ott várakozik a mikrofon,  s a karmester meghajlás után kézbe veszi. Kétségtelen, hogy manapság „trendi" törekvés a hangversenyek merevségét oldani, Takács-Nagy azonban nem divatkövető, ehhez túlságosan is szuverén személyiség. Ő közel akarja hozni a közönséghez a szerzőt és a darabot, s mivel jól beszél, ez sikerül is neki. A „jól beszél" azt jelenti, hogy a konferálás nem konvencionális, úgy hat, mintha egy baráttal kommunikálna a karmester, közvetlenül és spontán módon, impulzívan, tele energiával - és a mondanivalóban konkrétumokkal, színekkel, ízzel és tudással. A Hebridák-nyitány előtt olyan részletgazdag, életteli keletkezéstörténeti kiselőadást rögtönzött, hogy aki ezek után nem érzett ellenállhatatlan vágyat a romantikus tabló megismerésére, arról a komolyzenének alighanem végleg le kell mondania.

A nyitány közben „tengerszagot éreztünk" - vagyis élt az előadás: hatott a melodika hullámmozgása, az energikus ború, a távolság melankóliája, élményt adott a kitáruló horizont, amelyet egy kürtszignál, egy szélesen kitartott hegedűhang vagy fafúvós akkord érzékeltetett. Éneklő csellókra figyelhettünk fel a melléktémában, majd ugyanezt a dallamot hasonlóan éneklő karakterrel, tisztán és szép hangzással vették át a hegedűk. Takács-Nagy Gábor plasztikus, világos és hangulatgazdag képet rajzolt a darabról, s a végkifejletben remek lendülettel és tűzzel értünk célba. A MÁV Szimfonikusok azt az imponáló formáját hozta, amelyet immár hosszú ideje tapasztalhatunk az együttes koncertjein, s amelynek érdekében éppen Takács-Nagy kezdett dolgozni pár éve, mikor az együttes vezetőkarnagya volt. Szerencse és öröm, hogy munkáját hasonló kvalitással és elkötelezettséggel (és hasonlóan kitűnő eredménnyel) folytatja Csaba Péter.

Az érzékeny és intelligens Fejérvári Zoltán előadásmódja érvényesítette a  Schumann-zongoraverseny előremutató vonását: a kamarazenei párbeszédességet, mely  a magánszólamnak a zenekari textúrába való erőteljes beágyazottságával áll szoros összefüggésben. Lágyság, önmérséklet és filozofikum fémjelezte játékát - de amikor kellett, határozottság, erő és szenvedély is. A lassú tétel zongoraszólóit beszédes rubato uralta, a finálé megszólaltatását pedig florestani temperamentum és elkötelezettség tette hitelessé. A Schumann-zongoraversenyt stílusosan Schumann-ráadás követte: a ritkán hallható fisz-moll szonáta (op. 11 - 1835) Aria feliratú harmadik tétele. A szünet után a Pastorale-szimfónia tolmácsolásában nagyra értékeltem az emelkedett derűt, a saroktételek szélesen áradó dallamíveit, a lassú tétel telt vonóstónusát, tiszta hangzását és érzékenyen megformált fafúvós madárcsevegését, a scherzo bátran nyers paraszttánc-karakterét, a viharzene erőteljes megformálását - és azt a minduntalan előtérbe kerülő, átszellemült idealizmust, amely Takács-Nagy Gábor sajátja, és amely ebben a műben gazdag táptalajra talál. Január 9. - Zeneakadémia. Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar }