Sajtómegjelenések

MÁV Szimfonikus Zenekar – 2015. február 7.



2015.03.01

Méltán részesült viharos tetszésnyilvánításban a Stravinsky-maraton keretében a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az életmű ritkán játszott darabjaiból állították össze a műsort: Kelemen Barnabás szólójával a Hegedűversenyt adták elő, majd A csalogány című operából készült szimfonikus költeményt, A csalogány énekét szólaltatták meg, vezető karmestere, a művészeti vezető tisztét is betöltő Csaba Péter irányításával.

A maraton folyamán többnyire óránként követték egymást a rendezvények (felváltva a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztiválszínházban) – ezúttal azonban már-már "csúszástól" kellett tartani, mert a mindkét műsorszám lelkes fogadtatásának időtartama nem volt bekalkulálva... Az aggályos hallgatók nem is merték kivárni a hangverseny végét, nehogy elkéssenek a következőről (megfeledkeztek arról, hogy az élő rádióközvetítés eleve biztosítja, hogy amíg az egyik program nem fejeződött be, addig nem kezdődhet a következő...).

A Hegedűverseny ritka játszottságát mi sem bizonyítja, mint hogy a tekintélyes repertoárral rendelkező Kelemen Barnabás ezúttal kitette a kottát. Félreértés ne essék, nyilvánvalóan nem csupán kottából tudta eljátszani (amíg ilyen – technikailag és zeneileg egyaránt – igényes kompozíciót elsajátít valaki, szinte önkéntelenül is rögződik a játszanivaló folyamata), de ezzel is sejttette: számára is kivételes feladatról van szó. E Hegedűverseny esetében kivételes szerepet kapott a szólóhangszer és a zenekar kölcsönössége, játszanivalójuk anyagának egy része
"felcserélhető". Éppen ezért érvényesült a MÁV Szimfonikus Zenekar játékának az a sajátossága, hogy – feltehetően azért, mert az önálló szimfonikus kompozíciók mellett praxisukban a kíséret a legkülönbözőbb szinteken-módokon fordul elő – aktív partneri kapcsolatot létesít a szólistával. (Megannyi jelentős szólista szoktatta, elsősorban a zenekari szólóállások előadóit, a folyamatos zenei kommunikációra, és mivel gyakran
biztosítanak lehetôséget pályakezdő, azaz a zenekarkíséretes játékban járatlan hangszereseknek versenyművek előadására, szinte vérükké vált, hogy figyeljenek a szólistákra.) A szabályos és szabálytalan metrumok,
ritmusképletek átélésével lehetővé tették, hogy a hallgató ösztönösen is "mérje", azaz, figyelemmel kísérje a zenei történések különböző léptékeit. A barokkos motorizmus, Sztravinszkij módján, lebilincselő volt. A csalogány éneke több zenekari játékosnak adott lehetőséget szólisztikus szereplésre, ami mindig lelkesítő az illető játékosoknak – de örömforrás lehetett az is, hogy mindig érzékeny zenei környezetben csendülhettek fel az emlékezetes dallamok. A muzsikusok érezhetően belefeledkeztek az előadásba – őket nem foglalkoztatta az
idő múlása, azaz, hogy "hivatalos" idejük már-már lejár. Az empatikus hallgató ennek jobban tudott örülni, mint amennyire zavarta a mind erőteljesebbé váló mozgolódás a darab végére. De akik nem szaladtak a következő programra, ráérősen fejezték ki tetszésüket az élménytadó előadásért.