Sajtómegjelenések

MÁV Szimfonikus Zenekar - 2016. április 2.



2016.04.14

A bécsi klasszikusok műveiből összeállított műsor várta a Varga László-bérlet hallgatóságát az Olasz Kultúrintézetben április 2-án. A matiné szólistája Devich Gergely, karmestere Károlyi Sándor volt.

Károlyi Sándor harmadik éve visszajáró vendégdirigense a MÁV Szimfonikus Zenekarnak; korábban főként ifjúsági rendezvényeken szerepelt, tehát bizonyos szempontból akár debütálásnak is tekinthető ez a bérleti hangverseny.

Vendégkarmesterek esetében mindig fokozottan érvényesül a „kettőn áll a vásár” igazsága. Mert esetenként a zenekartól függ, hogy mennyire alkalmazkodik a karmester kéréseihez. Pontosabban, hogy mindig úgy játszik-e, ahogy a dirigens kéri, avagy repertoárdarabok esetében a vendég nem tudja kizökkenteni a megszokás medréből az együttest. A másik veszélyforrás, ha a zenekar csak azt játssza, amit-ahogy a vendég kér a mozdulataival – ezzel a gesztussal nagyon nyilvánvalóvá lehet tenni a karmester igénytelenségét, vagy épp azt, hogy az adott művel nincs közelebbi kapcsolata.

A másik eset ritkább: amikor a zenekar azt is eljátssza, amit talán nem is vár tőle a karmester – tehát a hangversenylátogató számára a látványnál erősebb impulzust ad a felcsendülő hangzás. Ugyanakkor, megtévesztő lehet, ha a dirigens látványos koreográfiát mutat be, amit elsősorban a közönségnek szán.

Ezen a hangversenyen a bécsi Zeneművészeti Főiskola karmester-neveltjét láttuk, s a hangzás alapján biztosra vehető, hogy a zenekar maximális jóindulattal viseltetett a vendég iránt. Örvendetes, hogy Károlyi Sándor nem tartozik a „táncoló” karmesterek közé – mozdulatait nem a közönségnek, hanem az előadóknak szánja. Az ismertetőben közölt rövid életrajzból nem derül ki, hogy ki volt Bécsben a mestere – mindenesetre jó útravalót kapott. Annak a (régebbi) elképzelésnek a szellemében vezényel, hogy a karmester mozdulatai számára van egy meghatározott alap-sík, s az onnan való kimozdulásoknak mindig konkrét értelme-jelentősége van. Ebből következően kevés mozdulattal is informatív tud lenni; ráadásul, a nyugodt testtartásból adódóan, ily módon megnő számára a kifejezés tere. Más kérdés, hogy erre a jelzés-rendszerre mennyire értően reagál alkalmi együttese.

Most a MÁV Szimfonikus Zenekar játékosai korrektül szólaltatták meg szólamaikat, és erősítették a kifejezést, amikor arra instrukciót is kaptak. Hangulatos bevezetés volt Mozart nyitánya (Figaro házassága), nem esett áldozatul afféle bemelegítő-funkciónak. Külön figyelmet igényelhetett a zenekartól a vonóskarnak az általános gyakorlatuktól eltérő elhelyezése; a két hegedű-szólam egymással szemben ült a pódiumon, a bőgők viszont a színpad hátterében középre kerültek (ez a felállás a Budapesti Fesztiválzenekar Müpa-beli hangversenyeiről ismerős).

Károlyi Sándor 1989-ben született – a hangverseny szólistája kilenc évvel fiatalabb nála – Devich Gergely a Zeneakadémia különleges tehetségei közé tartozik, s több rangos nemzetközi versenyen való sikeres szereplés után jelentős pódiumgyakorlattal rendelkezik. Szólójával Haydn C-dúr gordonkaversenyében gyönyörködhetett a remek csellisták sora által elkényeztetett hazai közönség. A formálás biztonsága, s kiváltképp a lassú középtételben a meghitten éneklő csellóhang egyaránt ígéretes tehetségre vall.

A szünet után Beethoven VII. szimfóniája nem adott elementáris élményt; mintha az evidenciák jegyében csak újrajátszották volna a művet – a közönség pedig újrahallgatta a megunhatatlan remekművet. Az itt-és-most élmény pezsdítő varázsát nélkülöznünk kellett. Ebben része lehetett annak is, hogy érződött a szólamok dinamikai arányainak esetlegessége – néha a hangszínből adódóan hatott szólisztikusan valamely korántsem tematikus jelentőségű motívum, máskor a dallamjátszó hangszer olvadt bele szerényen a hangzás egészébe.

Ilyen esetekben főként a rutinos, s az együttessel rendszeresen együtt dolgozó dirigensek állnak a helyzet magaslatán – Károlyi Sándor a folyamatok egymásutánjából a tételek nagyformájának felépítésére eredményesebben koncentrált. És sikeresen vizsgáztathatta hirtelen effektusokra irányuló mozdulatait, amelyek sohasem tévesztették el hatásukat.