Sajtómegjelenések

Ideális feltételekkel



2017.05.27

– A kitüntetésről január elején határozott a Francia Köztársaság. Miért csak most került sor a hivatalos átadóra?

– Személyes kérésem volt, hogy egy későbbi időpontban, Budapesten vehessem át a kitüntetést, amit Franciaország a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartott. Az átadásra így május 24-én került sor a budapesti francia nagykövet rezidenciáján. Nagy öröm ez számomra, hiszen egyrészt mostanra találtunk egy olyan időpontot a naptárban, ami megfelelő lenne az elfoglaltságaim mellett, másrészt azért választottam Budapestet, mert így könnyebben jelen lehettek azok a családtagok és barátok, aki Magyarországon, és kolozsvári születésem révén, Erdélyben élnek. Külön megtiszteltetés, hogy a magyar zenei élet kiválóságai mellett számos francia kollégám és barátom is részt vett az átadón.

– Hogyan fogadta az elismerést?

– Ez egy fantasztikus megtiszteltetés, és álmomban sem gondoltam volna, hogy Franciaország ilyen módon odafigyel a munkámra és számon tartja az eredményeimet. Nem rajongok a díjakért és különösebben nem is keresem a lehetőségeket, de ha korábban megkérdez, azt mondtam volna, hogy ha kapok is elismerést, az Magyarország felől érkezik. Igazán meglepődtem tehát, amikor Francia Köztársaság elnöke nekem ítélte az egyik legmagasabb állami kitüntetést.

– Több évtizede él Lyonban. Miként került ilyen közel a francia kultúrához?

– Kolozsváron születtem, és az ottani tanulmányaim a kezdetektől fogva magukkal hoztak egy francia szellemiséget, később pedig a bukaresti zeneakadémián is megtalált a francia légkör.

Hegedűtanárom egykor George Enescu tanítványa volt, még a párizsi időszakában, így egyre inkább kezdtem magamat otthon érezni a francia zene világában. Berlioz, Debussy és Ravel műveinek tolmácsolására ma is első számú feladatként tekintek. Utóbbi munkásságának egy fesztivált is szenteltek Dél-Franciaországban, aminek hosszú ideig voltam a művészeti vezetője. Nem szeretném kihagyni a felsorolásból Saint-Saënst és Henri Dutilleux-t sem, akivel többször dolgoztunk együtt és személyes barátságot is ápoltunk.

– Lyon találta meg önt, vagy ön talált rá a városra?

– Franciaországi működésemet Párizsban kezdtem, de hamar rájöttem, hogy a nagyvárosi nyüzsgés, amivel a főváros rendelkezik számomra nem feltétlenül inspiráló és sokszor az energiáimat is kivette. Megismertem John Eliot Gardinert, aki a ’80-as évek elején volt az Opera Lyon zeneigazgatója, és aki elhívott a városba, akkor még szólóhegedűsként. Ezután minden ment a maga útján, még úgy is, hogy művészi éltem később sokáig Svédországhoz és Finnországhoz kötött. Korábban hasonlóan meglepetésként ért egyébként, hogy a Svéd Királyi Akadémia a rendes tagjai közé választott az ország zenei életében betöltött szerepemért. Talán ez a megtiszteltetés hasonlítható egyedül a mostani francia elismeréshez.

– Öt évvel ezelőtt vállalta el a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetését. Mi játszott szerepet a döntésében?

– Fontosnak tartom, hogy mindenki a szíve mélyén tartozzon valahova, még akkor is, ha a világ egy másik pontján éli az életét. Ezt a hovatartozást nem feltétlenül kell kimondani, hanem a tetteinkben, a vállalásainkban kell megnyilvánulnia.Az elmúlt évtizedekben keveset, csak néhány alkalommal jártam Magyarországon, mégis ezeknek a látogatásoknak köszönhetően alakult a kapcsolatom a MÁV Szimfonikusokkal, akik egy idő után meghívtak magukhoz művészeti vezetőnek. Úgy éreztem, hogy el kell vállalnom a felkérést, még akkor is, ha az a különböző nemzetközi elkötelezettségeim újragondolásával és az anyagi kondíciók megváltozásával is jár. Hozzá kell tennem, hogy abban a szerencsés helyzetben voltam és vagyok, hogy mindezt megtehettem, és csak arra kell koncentrálnom, hogy a MÁV Szimfonikusokkal milyen művészi színvonalat tudunk megvalósítani.

– Ha jól tudom, korábban Kocsis Zoltán is arra bíztatta, hogy vállaljon több feladatot Budapesten.

– Egykori barátom és művésztársam, Kocsis Zoltán még hegedűsként számított rám, azt remélte, hogy a magyarországi hegedűoktatás egyik motorjává válhatok. Az életem másként alakult, hiszen a magyar fiatalok fejlődését inkább külföldi munkáim során kísértem figyelemmel és próbáltam támogatni. Nagyon fontos számomra, és büszkeséggel tölt el, hogy az általam alapított spanyolországi Encuentro de Música y Academia de Santander fesztiválon számos pályakezdő magyar muzsikus is megfordult, többek között Fülei Balázs és Várdai István, de Gaál-Wéber Ildikó is, akivel legutóbb áprilisban volt közös koncertünk. Bízom benne ugyanakkor, hogy a MÁV Zenekarnál végezett jelenlegi művészi munkám során talán egy kicsit eleget teszek Kocsis Zoltán egykori kívánságának, természetesen karmesteri feladatkörben.

– Nem titok, hogy a MÁV Zenekar anyagi lehetőségei korlátozottak, jelenlegi próbatermük léte körül évek óta folyamatos kérdések merülnek fel. Mi lehet tenni?

– Ez egy nagyon súlyos kérdés, aminek több, de legfőképpen gazdasági aspektusai vannak. Bízom benne, hogy van olyan megoldás, ami lehetővé teszi, hogy a megérdemelt kondíciók alakuljanak ki a zenekar körül, illetve találunk olyan próbatermet is, ahol az együttes méltó módon tudja fogadni az érkező vendégszólistákat, karmestereket. Ez különösen fontos, hiszen az utóbbi időszakban is olyan fantasztikus szólistákat tudtunk megnyerni mint Menahem Pressler, Helen Donath, Frans Helmerson vagy Frankl Péter, akik, és ezzel nem árulok el nagy titkot, a személyes ismeretségünkre való tekintettel, a megszokott fellépő díjuk töredékért jöttek el Budapestre. Első a művészet és az értékes koncert, egyszer pedig majd a feltételek is ideálisak lesznek.

– Milyen közös koncertekre készülnek a következő időszakban?

Egy kiváló, és rendkívüli tehetséggel megáldott rézfúvós szólistával játsszunk majd június 23-án a Müpában. David Guerrier egy a harmincas éveiben járó művész, akit trombitásként ismertem meg, és aki hangszerével megnyerte a rangos ARD Versenyt. A dolog egyik pikantériája, hogy a versenyen több évtizede, Maurice André óta nem adtak ki első díjat, a másik pedig, hogy amikor legközelebb találkoztam Daviddal, már az első kürtöt fújta Csajkovszkij egyik szimfóniájában. Korábban nem tudtam mire vélni, hogy a közös próbáink szüneteiben, amikor épp trombita poszton játszott, miért láttam többször kürtöt a kezében. Úgy tűnt, mintha csak úgy érdeklődésből ismerkedne a hangszerrel. Később kiderült, hogy még Kurt Masurnál is játszott szólókürt próbajátékot, aki felvette őt a Francia Nemzeti Zenekarban, Guerrier azonban nem vállalta a lehetőséget, inkább szólókarrierbe kezdett. A koncerten tehát Mahler első szimfóniája mellett őt hallhatjuk Richard Strauss Esz-dúr kürtversenyében, majd Arutjunjan trombitakoncertjének szólistájaként.