Sajtómegjelenések

Hoffman, Baráti és a MÁV Szimfonikusok



2013.04.16

Hoffman, Baráti és a MÁV Szimfonikusok

Szerző: szabói
2013. április 28.

Szimfónia, versenymű és egy rövidebb darab szerepelt a MÁV Zenekar műsorán április 17-én, a Művészetek Palotájában megtartott koncerten. A hagyományos műsorrend tehát megfordult, az okot nem tudom, mert a szimfónia legalább olyan hatású, mint a La Valse. A darabok megírásának ideje mindössze 45 évet fog át, mégis megannyi más világ tárul a hallgató elé. Talán ezért is olyan izgalmas a XIX–XX. század fordulójának zenéje, ebből kaptunk ízelítőt.

Ernest Chausson is azok közé a szerzők közé tartozik, akiknek a műveit nem játsszák mindennap, néha-néha azonban rácsodálkozhat a hallgató, milyen szép zenék is léteznek. A francia szerző mindössze 39 művet írt, közte egyetlen szimfóniát. Zenei világa tág, a nagyromantika érzései mellett a helyenként impresszionista színkeverést is felfedezhetjük, ráismerhetünk többek között Csajkovszkij, Wagner egy-egy jellegzetes motívumára, a később alkotott Sibeliuséra (nem tudom, az orosz szerző hatott-e Chaussonra, vagy véletlen egybeesésről van szó). A B-dúr szimfónia César Franck d-moll szimfóniájára utal, mind formáját, mind a III. tételben fellelhető pontozott ritmust, szinkópát, bővítettszekund- és szűkítettterc-lépéseket tekintve. A lassú bevezetéssel nyitó szimfónia nagyon szép, telve túlfűtött, a végletekig ívelő karakterekkel, hálás játszani és hallgatni.

Irwin HoffmanA MÁV Szimfonikus Zenekar Irwin Hoffman irányításával játszotta az op. 20-as darabot, az I. tétel lassú bevezetése (Lent) gyönyörű mélyvonóshangzással indult, a későbbiekben is telten, szép tónussal játszottak. A rezesek nagyon jól szólaltak meg, a szakaszra az expresszív hangzás volt a jellemző. A gyors rész túl hamar fordult nagy fortéba, a csendesebb részek mintha leültek volna, számos pontatlanság is előfordult, a hegedűk tisztasága sem volt makulátlan. Tetszett a karakterében Csajkovszkij utolsó szimfóniájának zárótételét mutató lassú tétel, a felépítés íve is, a karakterekkel együtt. Az Animé tétel a maga himnikus jellegében mind Franckot, mind a wagneri gyászzenét idézte, a zenei anyag helyenként sutának tűnt számomra. A zenekar megmutatta a mű értékeit, a chaussoni érzelemvilág végletességét.

Prokofjev II. hegedűversenye nem annyira kedvelt, mint Beethoven vagy éppen Brahms koncertje, szerencsére többször hallható újabban, általában az orosz, XX. században alkotó szerzők darabjai mára szabad utat kaptak. Nagyszerű művek születtek Sosztakovics, Prokofjev, Sztravinszkij tollából, már előítéletek nélkül tudjuk hallgatni őket. Prokofjev számos versenyművet írt, mindegyik egészen különleges, megvan a maguk sajátos – és a többitől különböző – hangvétele. Az op. 63-as hegedűversenyt egy francia művész ösztönzésére írta, a bemutató 1935-ben volt, hegedűszólóval kezdődik, melyet a zenekar fejleszt tovább. Fontos szerepe van egy oroszos jellegű dallamnak is, és ahogy más művében, Prokofjev itt is rendkívül sok karaktert sorakoztat fel. A második, variációs tétel különlegessége a téma bemutatása a vonósok pizzicatójával és a hegedűszólóval, édes-negédes, szerenádszerű, táncos zene. A scherzojellegű zárótétel a zeneszerző kicsit szarkasztikus, szellemes, oroszos megoldásait mutatja.

Baráti Kristóf nagyszerűen adta elő a művet, kifejezve a Prokofjev megálmodta hangzásvilágot, rendkívüli finomsággal játszott, karakteres ritmusokkal, a középső tételben csodálatos magas hangokkal (a rácsúszásokat megbocsátjuk, bár a zeneszerző stílusába nem feltétlenül illik bele ez a fajta megoldás), a dús, máskor csordogáló hegedűhang Baráti egyik nagy erénye. Ráadásként Ysaye II. szonátájának első tételét játszotta, az Obsession feliratút (mind a hat szonáta megjelent lemezen a közelmúltban), gyönyörű hangon, az egyik Paganini-caprice-idézettel nyitó és a Dies irae sequentiát feldolgozó tétel (a dallam végigvonul az egész szonátán) szépen szólalt meg. A másik ráadás Bach d-moll Sarabande-ja volt, kifejező, a maga egyszerűségében csodálatos előadásban.

Ravel La Valse című táncjátékát 1919-ben mutatták be, hatalmas sikerrel, a XX. század újító koreográfusa, Gyagilev felkérésére született. A mű azóta is nagyon kedvelt, Ravel hangszerelési csodáit itt is kihallhatjuk.
A MÁV Szimfonikus Zenekar a Prokofjev-művet több pontatlansággal játszotta, a karmester helyenként más karaktereket képzelt el, mint Baráti Kristóf. A versenymű zárótételében kicsit le is ült az előadás a zenekar részéről, sok volt a kevésbé tiszta hang a hegedűk szólamaiban, a rezeseket soknak találtam. A La Valse viszont bemutatta azt a forgatagot, mely a táncköltemény egyes szakaszaira oly jellemző, kiegyensúlyozott, mértéktartóan ízléses, érett produkciót hallottunk.

Irwin Hoffmant korábban is felkérték a karmesteri teendőkre, engem akkor nem győzött meg, ezen az estén viszont a 86 éves dirigens más oldalát ismerhettem meg: az energikust.