Hírek

Johanna a máglyán



2013.11.21

November 29-én mutatta be a Nemzeti Színház Claudel-Honegger: Johanna a máglyán c. előadását, amelyet a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével állított színpadra Vidnyánszky Attila. Novemberben két, decemberben összesen kilenc alkalommal várják a közönséget, de aki idén lemarad róla, még április-május folyamán is megtekintheti a darabot.

Az előadás karmesterei Strausz Kálmán és Kocsár Balázs, a főbb szerepekben Tompos Kátya (Szent Johanna), Blaskó Péter (Szent Domonkos), Udvaros Dorottya (Hordók anyja), Bodrogi Gyula (Lisztes molnár), és Nagy Mari (Anya) látható.

A MÁV Szimfonikus Zenekar mellett a Budapesti Stúdió Kórus, a Honvéd Férfikar, és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gyermekkara is részt vesz a produkcióban. A több mint 120 művész közreműködésével színpadra kerülő darab koreográfusa Bozsik Yvette, a szövegkönyvet Raics István fordította.

Franciaország leghíresebb vértanújáról, illetve magáról a mű keletkezéséről, Arthur Honegger zeneszerző és Paul Claudel drámaíró közös munkájáról az alábbi linken olvashat érdekes összeállítást: http://www.nemzetiszinhaz.hu/johanna_a_maglyan_kisokos

A címszereplő, Tompos Kátya a darab próbáiról, Vidnyányszky Attila pedig a rendezői megfontolásokról: http://www.nemzetiszinhaz.hu/nemzeti_magazin__megjelent_a_masodik

Előadások 2013-ban: november 29, 30, december 01, 07, 08, 09, 10, 11, 19, 20, 21.
Előadások 2014-ben: április 6, 7, 8, 9, 10, május 4, 5, 6, 7.

Jegyinformáció: http://www.nemzetiszinhaz.hu/jegyinformaciok