Sajtómegjelenések

MÁV Szimfonikus Zenekar – 2012. szeptember 22.



2012.09.22

Japán-magyar barátságkoncert keretében került műsorra Beethoven IX. szimfóniája szeptember 22-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A MÁV Szimfonikus Zenekarhoz a Wien-Gifu Kórus és a Budapesti Ifjúsági Kórus csatlakozott, valamint szólistaként Szabóki Tünde, Ban Kazuko, Fekete Attila és Sawawaki Michiharu. A karmester tisztét Hiramitsu Tamotsu töltötte be.
Nem példa nélkül való, hogy karmester-zeneszerző a saját művét is műsorra tűzi, tehát nem okozott meglepetést a műsorfüzet pontosított programja, miszerint a szünet előtt Tamotsu három (rövid) darabját halljuk. Azt viszont példa nélkül valónak tartom, hogy kinyomtassák az előre megtervezett ráadást (Tamotsu további darabját) – ami ily módon az Örömódát követően kerül előadásra.

Beethoven Kilencedikje emblematikus kompozíció, amelynek „saját jogán” kijár, hogy az általa keltett (katartikus) hatással távozzék a hallgatóság. Van még jópár szimfonikus kompozíció, amely után – s korántsem csupán a történetileg átörökölt szokásnak megfelelően – elképzelhetetlen a ráadás (ráadásul felesleges is, túl azon, hogy hatásromboló).
A barátság jegyében érdeklődéssel lehet hallgatni a hazai tanulmányait Európában folytató japán zeneszerző-karmester műveit. Az Ünnep a bécsi keringő világának utánérzése. Mint az ismertetőből kiderült, eredetileg hegedűre és zongorára készült, később – a kedvező fogadtatástól fellelkesülve – mandolin-zenekarra és szimfonikus zenekarra is „meghangszerelte” a szerző. Hangszerelés-stúdiumként elfogadható, haszna annyiból is lehet, hogy ily módon hazai szerző közvetítésével ismerkedhetnek japán együttesek a keringő világával. De olyasmit, amelynek zenei anyaga nem teszi indokolttá az apparátus jelentős kibővítését, európai együttessel, Bécs-közelben megszólaltatni: merészség. Pontosabban, azt éri el vele a szerző, hogy közönségében tovább erősödjék a japánok utánzókészségéről alkotott elképzelés. Az Ima mintegy négyperces, személyes indíttatású miniatűr, a harmadik zsánerdarab, a „Tiszteletadás a 2011. márciusi katasztrófa hőseinek” című megszólaltatására pedig tudatosan minden lehetőséget kihasznál a szerző. Talán itt indokoltabb lett volna eljátszani a negyedik művét, a Szívdobbanást, amelyet már 1999, „A három tenor” tokiói koncertje óta ismer a zenekar. Nem szükséges a kottából való kontrollálás, hogy kijelenthessük: valamennyit ideálisan keltette hangzó életre a (komplexebb feladatoknak is remekül megfelelő) együttes.
Az est legnagyobb szomorúságát okozta, hogy zeneileg indokol(hat)atlanul kislétszámú vonóskarral került előadásra a szimfónia. A partitúrában szereplő fúvós-létszámmal sem tudhatott hangzási egyensúlyt biztosítani, s a mélyvonósok túlsúlyával sem, a kevés hegedűs.
A Kilencedik – másképp. Ezt a címet adhattuk volna a megszólaltatási kísérletnek, amelynek kétségkívül voltak áttetsző-szép pillanatai. Dehát nem hangzó mikroanalízis kedvéért járunk koncertre! Tamotsu részéről merész vállalkozás volt ez, szerencsére a hangszeresek példamutatóan helytálltak. Az alkalmilag társult japán-magyar kórus lelkesen énekelt, a szólisták közül Szabóki Tünde sokat dicsért orgánuma adott okot a gyönyörködésre.
Utólag mindegy, milyen előzmények hatására alakult így a helyzet – remélhetőleg, az est minden felelőse levonta a tanulságot. Barátság ide, barátság oda, vannak olyan határok, amelyeket nemcsak nem szabad, hanem kifejezetten tilos túlzott kompromisszumkészséggel megszüntetni. Az érték, a zene tiszteletében, mindannyiunk érdekében.
A bérleten kívüli koncert egyéb tanulságot is kínált a rendszeres koncertlátogató számára: bizony, fővárosunkban is szép számmal vannak olyanok (hazaiak és vendégek a nagyvilágból), akik tételenként beletapsolnak egy ciklikus műve. Korántsem azért, mert annyira tetszik egyik-másik tétel megszólaltatása, s nem is azért, mert „annakidején” megengedett gyakorlat volt a szimfóniáknak a szétdarabolt előadása. Ilyenkor tanuljuk meg értékelni azt a hagyományok ismeretében felnőtt, bérleti közönséget, amely képes a mindenkori pillanat követelményeihez alkalmazkodni.