Sajtómegjelenések

Farkas Ferenc zenekari műveinek CD-felvételéről



2014.05.30

Orchestral Music, Volume One, Music for Chamber Orchestra – három fontos információ a londoni Toccata Classics új korongjának címoldalán (TOCC 0176). Összkiadás-jelleget sejttet, legalábbis a zenekari műveket illetően. Tiszteletreméltó és szép vállalkozás ez, ismerve Farkas Ferenc életművének kimeríthetetlen gazdagságát – s főként elismerésre méltó, mivel „külföldi” szerző életművének jelentős vonulatát népszerűsíti. Úgy tűnik, hazai vállalkozó nem akadt erre a munkára… (Egyébként nem előzmények nélkül való ez a kiadvány: TOCC 0019-ként már megjelent Farkas Ferenc teljes fúvósötös-termése, beleértve a 17. századi magyar tánc-feldolgozásokat.)

Szerencsére előadók annál inkább: a tervezett sorozat első korongján a MÁV Szimfonikus Zenekar játszik, vezető karmestere és művészeti igazgatója, Csaba Péter irányításával, szólistaként pedig Perényi Miklóst halljuk. Hat művet ismerhetünk meg tolmácsolásukban, közülük négynek ez az első hangfelvétele. Sajnálatos, hogy „megismerésről” tudósíthatok e felvétel kapcsán, újabb adalékként ahhoz a tényhez, hogy nemcsak a kortárs szerzők legújabb műveinek a játszottsága csekély. Márpedig ami a kompozíciók befogadhatóságát illeti, arra ezúttal aligha lehet panasz. Farkas Ferenc művei dallamosak, „hallgathatóak”, nem igényelnek különleges zenei előképzettséget, - és még folytathatnánk…

Farkas Ferenc (1905-2000) életművének legismertebb és legelismertebb szelete a pedagógiai munkássága, pontosabban, zeneszerző-nevelő tevékenysége. Több komponista-generációt nevelt fel, közkinccsé téve számukra túl a szakmai tudását, s példát mutatva atekintetben is, hogy érdemes tájékozottnak lenni a társművészetek területén is.

Ahogy az lenni szokott, amikor valami a figyelem előterébe kerül (mint Farkasnál a zeneszerző-nevelés), a munkásság más területei háttérbe szorulnak. Amíg élt, „érdemes” volt játszani a műveit, hiszen azok közé a szerzők közé tartozott, akik figyelemmel kísérik kompozícióik sorsát: nemcsak a szerzői estjein és darabjai bemutatóján jelent meg, hanem lehetőség szerint meghallgatta valamennyi megszólaltatásukat. Nem titkolta, hogy örül a játszottságnak, a sikernek – ugyanakkor kevés energiát fordított művei menedzselésére. Ha kevesellte a játszottságot, annak inkább csak baráti társaságban adott hangot…

A 2013-ban a Magyar Rádióban készült felvétel jóvoltából hat olyan kompozíciót hallhatunk, amelyeknek keletkezési idejét nehéz lenne kitalálni - azt viszont kevésbé, hogy szerzőjük magyar. Már első hallásra ismerősnek tűnnek a dallamok, akkor is, ha semmiféle múltidéző szándék nem társult hozzájuk – talán épp ebből lehet felismerni Farkas Ferencet. Érdemes felidézni, mit válaszolt Varga Bálint Andrásnak a „3 kérdés – 82 zeneszerző” című kötetbeli harmadik kérdésére („Mi hát a különbség egyéni stílus és önismétlés között – hol végződik az egyik, hol kezdődik a másik? Hol a határ?”): „Egyéni stílus véleményem szerint nincs. Van egyéniség, ami a legkülönbözőbb stílusokon is átvilágít, és van stílus, amiből sokszor hiányzik az egyéniség.

A zene absztrakt művészet, mindig kapcsolódik valamilyen előzményhez – (nem is egyhez!), ha ez nem tűnik is fel rögtön. Teljesen új stílust kitalálni nem lehet.

Az önismétlés nem hiba. Vivaldi ugyanazt a darabot írja meg több változatban, mégis mennyi ötlet, mennyi változatosság van bennük. Braque mindig ugyanazt a csendéletet, Utrillo ugyanazokat a párizsi utcákat festi, Webern ugyanazt mondja minden művében, mégis mind nagy alkotók.”

Ha egy szóval kellene jellemeznem Farkas Ferenc műveit, talán azt választanám, hogy újrahallgatnivalók. Nem lehet egyszerűen elintézni őket azzal, hogy „már hallottam”, hiszen emlékük mindig kellemes közérzetet idéz. Sajátos „Gebrauchsmusik”-ként értelmezhetőek, kedély-javítóként, értékes kikapcsolódásként. Ugyanakkor sohasem elégednek meg a háttérzene szerény szerepével-rangjával, merthogy amíg szólnak, odafigyelünk rájuk. A (többé-kevésbé) muzsikus akár azon is eltöprenghet, hogy vajon ennek mi a titka…

Farkas Ferenc zenéje közérthető, ugyanakkor elegáns – s talán épp ebben a kettősségben kereshető annak magyarázata, hogy sajátos igényt támaszt az előadókkal szemben. Nem elég ugyanis „lejátszani” a különösebb technikai nehézségeket nem támasztó szólamokat (mármint a hangokat, ritmusban), hanem ízlés és igény szükséges a szólam-arányok kialakításához, s nem utolsó sorban a játszanivaló artikulációjához. Éppen ezért ideálisnak tűnik az előadó-választás. A MÁV Szimfonikus Zenekar több művét játszotta már Farkas Ferencnek, tehát értő olvasója kottáinak. A széles repertoárral (azaz stílusismerettel) rendelkező együttes megbecsüli a hangszerszerű szólamokat, gondosan-felelősséggel formál. Az öt-tételes Divertimento (1930) afféle zenei múltidézés, a Lavotta Suite (1951) remekbeformált karakterdarabok sorozata. A kamarazenekarra szánt Maschere (1983) az eredetileg oboára, klarinétra és fagottra szánt trió átirata, az 1848-as forradalom centenáriumára készült March Suite (Márciusi szvit) tartalmazza a legváltozatosabb karakterű tételeket. A vonószenekari kíséretes két csellóversenyre (Concertino all’antica és Trittico concertato, mindkettő 1964-ből) remélhetőleg felfigyelnek a csellisták, és kedvet kapnak Perényi Miklóstól, hogy ők is megtanulják e műveket.

Méltán állt remek hangszerelő hírében Farkas Ferenc – bármely apparátussal remekül bánt. Választékos és színekben-tónusokban gazdag hangzás uralja e műveket is. A MÁV Szimfonikus Zenekar tolmácsolásának köszönhetően várjuk a kiadványsorozat folytatását.

A kiadvány kísérőszövege kizárólag angol nyelven tartalmazza az életmű avatott ismerőjének, Gombos Lászlónak értékes műismertetéseit. Ő volt a közreadója a Farkas Ferenc válogatott írásait tartalmazó kötetnek (Vallomások a zenéről – Püski, Budapest, 2004), s ezúttal élt a lehetőséggel, hogy a szerző írásaiból való idézetekkel azokhoz is eljuttasson adalékokat, akik nem tudnak magyarul.