1958.július 6-án születtem. Szüleim tanítók és zenészek voltak. Otthon gyakorta ültünk össze közös éneklésre, muzsikálásra. Nagybőgős tanulmányaimat Kolozsváron kezdtem, Debrecenben folytattam, majd 1984-ben  Budapesten, a Zeneakadémián diplomáztam. Sokáig nagybőgő tanár voltam. A Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Szegedi Konzervatóriumban és Főiskolán oktattam. A tanítás mellett zenekarokban is zenéltem, majd 2001-től főállásban a MATÁV Szimfónikus Zenekarban dolgoztam. 2008-tól vagyok tagja a MÁV Zenekarnak. Két felnőtt fiam van, egyikük szintén nagybőgősként diplomázott, másik fiam rendőr. Feleségem zenetanár, gyakran kamarazenélünk együtt. Hobbim az asztalitenisz, melyet versenyszerűen művelek.