[:hu]Erdélyi Miklós-, Erdélyi Plusz bérlet 6[:en]Erdélyi Miklós Series No. 6[:]
[:hu]
LISZT ACADEMY
NAGYTEREM
2019. ÁPRILIS 26.
PÉNTEK 19.00
PROGRAM
Kesselyák: Szent Margit mise
Kesselyák: Ave Maria
Dohnányi: Stabat Mater
Beethoven: IV. szimfónia
FEATURING
Ágnes Molnár (soprano)
Angelica Leánykar
Borka Eszter (mezzoszoprán)
Deák Andrea (szoprán)
Ruszó Alexandra (alt)
Karigazgató : Gráf Zsuzsanna
CONDUCTOR
Gergely Kesselyák
Kesselyák Gergely hangversenyein már megszokhattuk a meglepő műsorválasztást, azt a törekvést, hogy hallgatóságát megismertesse addig nem ismert zenszerzőkkel, vagy híres zeneszerzők kevésbé ismert műveivel. Ezen a hangversenyen az első meglepetés, hogy zeneszerzőként is bemutatkozik, méghozzá szakrális művekkel. Pályája elején, még karmesteri tanulmányai előtt írt két oratóriumot, három misét és az Ave Mariát. A Szent Margit mise liturgiai célra készült, a Villányi úti Szent Margit templom számára. Fantáziáját a női kari hangzás és annak a zenekarral való összeolvadása mozgatta meg. Bemutat még egy ritkaságot: Dohnányi Ernő Stabat Materét, amelyet az amerikai emigráció éveiben, 1952-ben komponált egy iskolai fiúkórus felkérésére, de a bemutatón már akkor is női kar adta elő. A régi egyházi himnusz szövegére, amely Krisztus édesanyjának fájdalmát énekli meg, amint a kereszt előtt áll, sok zeneszerző komponált zenét, a legismertebb talán a legkorábbi, Pergolesi műve, amelyre Dohnányi is felismerhetően utal művében. A koncert főszereplője a közismerten nagyszerű Angelica Leánykar. Hogy a zenekar szerepe ne korlátozódjék kóruskíséretre, megszólal Beethoven legvidámabb, a nagy zeneszerző humorát is megcsillogtató IV. szimfóniája.
LISZT ACADEMY
GRAND HALL
APRIL 26, 2019
FRIDAY, 7:00 PM
PROGRAMME
Kesselyák: Szent Margit Mass
Kesselyák: Ave Maria
Dohnányi: Stabat Mater
Beethoven: Symphony No. 4
GUEST ARTISTS
Ágnes Molnár (soprano)
Angelica Women’s Choir
Andrea Deák
Alexandra Ruszó
Director: Gráf Zsuzsanna
CONDUCTOR
Gergely Kesselyák
In the concerts by Gergely Kesselyák, our audience may have got used to the surprising programs over the years and the intentions of our conductor to make his audience get acquainted with little known composers and little known compositions of well known composers. The first surprise in this concert is that he introduces himself as a composer of sacred music. He wrote two oratorios, three masses and the Ave Maria at the beginning of his career, before his studies of conducting. The Saint Margit Mass was written for the Saint Margit Church on the Villányi út in Budapest. The composer was inspired by the sound of a women’s choir and its fit to an orchestra in harmony. He also presents another rarity: the Stabat Mater by Ernő Dohnányi. Dohnányi composed it at a request by a boys’ choir in 1952 during his years in exile in the U.S., but was performed by a woman chorus. The old psalm telling the anguish of the mother of Jesus inspired many composers to write music to. The best known of them is perhaps the earliest one, the work of Pergolesi, to which Dohnányi made noticeable references. The central role in this concert is played by the inarguably great Angelica Girls Choir. At the end, the Fourth Symphony by Beethoven will also be performed in order to the role of the orchestra not be restricted to the sole accompaniment of the choir.