Erdélyi Miklós bérlet 2.
[:hu]
LISZT ACADEMY
NAGYTEREM
2020. OKTÓBER 30.
PÉNTEK 19:00
Mindannyiunk nagy sajnálatára TAKÁCS-NAGY GÁBOR koronavírus-fertőzöttség miatt kénytelen volt lemondani mai hangversenyét. Helyette a Németországban élő és dolgozó fiatal magyar karmester, FARKAS RÓBERT vezényli a mai hangversenyt, amelynek műsora és közreműködői változatlanok.
PROGRAM
Haydn: C-dúr szimfónia No.20
Mozart: Esz-dúr versenymű két zongorára K.365
Haydn: D-dúr (London) szimfónia No.104
FEATURING
Jean-Efflam Bavouzet,
Nemecz Andrea (zongora)
CONDUCTOR
Róbert Farkas
Farkas Róbert 1982-ben született Ózdon. Korán kezdett zenét tanulni, 14 éves korában felvették a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába zongora-szolfézs-zeneelmélet szakra. Tanulmányait Budapesten, a Bartók Konzervatóriumban folytatta, majd 2000-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, karvezetés szakra, mellette a karmesterképző szakot is elvégezte Gál Tamás és Ligeti András tanítványaként. 2006-ban Erasmus ösztöndíjjal a berlini Művészeti Akadémián folytatta karmesteri tanulmányait Lutz Köhler professzornál, 2012-ben diplomázott. Közben részt vett több mesterkurzuson, többek között Eötvös Péter, Bernard Haitink és Jorma Panula vezetésével. 2011-ben Horvátországban, a Lovro von Matačič Nemzetközi Karmesterversenyen 3. díjat, a Zenekar Különdíját és a Horvát Zeneszerzők Társasága különdíját nyerte. Tanulmányainak befejezése után a művészeti vezető asszisztense lett a Berlini Állami Operaházban, ahol Sosztakovics, Hindemith és John Cage operáinak színrevitelében működött közre, Wolfgang Rihm Dionysos című operájának pedig második karmestere volt. Rövid idővel később szerződtette a Heidelbergi Színház opera-társulata. Olyan klasszikus operák, mint a Cosi fan tutte, a Szöktetés a szerájból, vagy a Traviata mellett sok modern kortárs szerző operájának bemutatóját vezényelte. 2013-ban kezdődött együttműködése Fischer Ivánnal az általa vezetett Berlini Konzerthaus Zenekarban, 2015 óta Fischer Iván asszisztense mind a berlini, mind a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Magyarországon is rendszeresen vezényel: a Nemzeti Filharmoikusok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia, a Savaria, a Pannon Filhamonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein, külföldön pedig a Berlini Konzerthausorchester, a Berlini Szimfonikusok, a Lipcsei Kamarazenekar, a Heidelbergi Filharmonikusok, a Collegium Musicum Pommersfelden, a Horvát Rádió-Televízió Szimfonikus Zenekara és az Ausztrál Ifjúsági Zenekar karmesteri dobogóján.
[:]