Unokák és nagyszülők hangversenyei 1.
NEMZETI MÚZEUM
DÍSZTEREM
2021. OKTÓBER 2.
Satruday 10 am
PROGRAM
Tchaikovsky: Violin Concerto – részletek
Beethoven: Symphony No. 5 in C minor, Op. 67 (Fate Symphony) 1. tétel
KÖZREMŰKÖDNEK
Szenthelyi Miklós tanítványai
CONDUCTING:
Miklós Szenthelyi
HOST:
Gábor Fenyő
Mai hangversenyünk több szempontból is jelentős. Egy nappal korábban, október 1-jén ünneplik az egész világon a Zene Világnapját, ehhez az ünnephez csatlakozunk mi is. Hangversenyünk főszereplője – zenekarunk, a MÁV Szimfonikusok mellett – SZENTHELYI MIKLÓS hegedűművész és karmester. Kisgyermek korában kezdett hegedülni, sok évi tanulás és rengeteg gyakorlás eredményeképpen szerezte meg hegedűművészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémián 1973-ban. Azóta megszámlálhatatlan hangversenyen játszott, vendégszerepelt a világ minden táján, még Ausztráliában és Afrikában is. Saját zenekart is alapított Magyar Virtuózok néven. Egyik alapítója volt a „Virtuózok” című, több éve folyamatosan látható televíziós műsorsorozatnak. Munkásságáért sok megtisztelő kitüntetésben részesült: Liszt Ferenc-díj, Kossuth-díj, Príma-díj, hogy csak a legrangosabbakat említsük. Legfontosabb tevékenységének azonban tanári munkásságát tartja. 1973 óta tanít a Zeneakadémián, tanítványai közül sokan lettek elismert hegedűművészek.
Ma délelőtt karmesterként mutatkozik be, fiatal művészek társaságában, akik tudásukkal bizonyítják mesterük nagyságát.
Hangversenyünkön a nagy orosz zeneszerző, Tchaikovsky Hegedűversenyéből hangzanak el részletek.
A hangverseny záró műsorszámában már nincs szólista. Ludwig van Beethoven (1770-1827) az egész zenetörténet egyik kimagasló alakja. Kilenc szimfóniája közül az Ötödikben azt mondja el a zene nyelvén, hogy az Ember (így, nagybetűvel) hogyan küzd meg a sors kihívásaival, néha kegyetlenségével. A mű első tétele egy kőkemény, dallam nélküli ritmussal kezdődik, amiről a zeneszerző írta, hogy „így kopogtat a Sors az ajtón.” A zene a továbbiakban a sors ellen vívott küzdelmet ábrázolja.