[:hu]V. Jorma Panula Nemzetközi Karmesterkurzus zárókoncertje[:en]5th International MasterclassBudapest for Conductors by Jorma Panula – final concert[:]
[:hu]
PESTI VIGADÓ
2019. AUGUSZTUS 26.
HETFŐ 19.00
PROGRAM
Beethoven: I. szimfónia
Klami: „A pusztai vargáék” Nyitány
Sibelius: Valse Triste
Mendelssohn: Olasz szimfónia
KÖZREMŰKÖDIK ÉS VEZÉNYEL
A karmesterkurzus résztvevői.
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a MasterclassBudapest Nemzetközi Karmester Kurzus, idén is a MÁV Szimfonikus Zenekar szakavatott közreműködésével. A kurzus népszerűségét mutatja, hogy több mint 40 jelentkező videóiból választhatott ki 9 aktív növendéket Jorma Panula, a finn karmester oktatás doyenje. A 89 éves Maestro irányításával olyan karmesterek kezdték pályájukat, mint Esa-Pekka Salonen, Jukka-Pekka Saraste, Sakari Oramo, Hannu Lintu, a fiatalabb generáció tagjai közül Mikko Franck vagy Klaus Mäkelä, aki két évvel ezelőtt maga is vezényelt a MasterclassBudapest pódiumán, és most az Oslo Philharmonic Orchestra karmestere.
A résztvevők 9 országból érkeztek, van köztük koreai, olasz, görög, angol és amerikai. Mindannyian fiatal, pályakezdő karmesterek, akik egy hétig dolgoznak a MÁV Szimfonikus Zenekarral Maestro Panula irányítása alatt. Ennek az intenzív műhelymunkának a gyümölcsét élvezheti a kedves közönség a koncerten.
PESTI VIGADÓ
26 AUGUST, 2019
MONDAY 7 PM
PROGRAM
Beethoven: 1st Symphony
Klami: Nummisuutarit Overture
Sibelius: Valse Triste
Mendelssohn: Italian Symphony
GUEST ARTISTS AND CONDUCTORS
Participants of the masterclass.
[:]