Tisztelettel köszöntöm Önöket a MÁV Szimfonikus Zenekar 2024-2025-ös évada alkalmából!

 

Amikor 80 esztendővel ezelőtt Varga László, a vasúttársaság máig köztiszteletnek örvendő, egykori vezérigazgatója megálmodta, majd megalapította ezt a kivételes zenekart, olyan hagyományt teremtett, amely a mai napig formálja munkánkat és az életünket, és amely mindkét világot – a közlekedést és a kultúrát – szoros harmóniába hozza.

A közlekedés – az emberek és közösségek, települések és munkahelyteremtő vállalkozások összekapcsolása – ugyanis ma újra épp olyan meghatározó feltétele a jövőnk alakulásának, mint a Kiegyezést követő időszakban vagy épp a világháború után, az újjáépítés során volt. Ugyanez igaz a kultúrára, azon belül a zenére. Bár a két világ sok pontján különbözik, valójában ugyanazt a célt szolgálja. Hogy összekapcsolja a közösségeket, a különböző, de a lényegüket illetően összetartozó kultúrákat, és gyarapítsa az embereket.

Az idei évadban a MÁV Szimfonikus Zenekar izgalmas zenei élményekkel készül Önöknek. Minden egyes koncert és előadás célja az, hogy felejthetetlen kulturális élményt nyújtson a közönségnek.

Bízom benne, hogy mi, utasok és vasutasok egyaránt találunk majd örömet, megnyugvást és inspirációt az új évadban is a MÁV Szimfonikus Zenekar muzsikájában.

 

Kellemes zenei utazást kívánok mindenkinek!

 

Hegyi Zsolt

Vezérigazgató

MÁV Zrt.