[:hu]Szőke Tibor mesterbérlet 1.[:en]Szőke Tibor series 1.[:]
[:hu]
MÜPA
BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM
2020. JANUÁR 23.
CSÜTÖRTÖK 19:30
MŰSOR
Beethoven: Egmont nyitány
Beethoven: III. c-moll zongoraverseny
Beethoven: III. (Eroica) szimfónia
KÖZREMŰKÖDIK
Frankl Péter (zongora)
VEZÉNYEL
Csaba Péter
Ha címet akarnánk adni a hangversenynek, ezt írhatnánk: Óda a szabadsághoz és a hősiességhez. A műsorban szereplő három mű egy évtized leforgása alatt keletkezett: a zongoraverseny 1800-ban, az Eroica szimfónia 1805-ben, az Egmont nyitány pedig 1809-ben. Beethoven nagy híve volt a szabadságnak. Az Egmont című dráma, amelyhez kísérőzenét írt, egy elnyomott nép szabadságharcáról és a vele szemben álló zsarnoki hatalomról szól. A III. szimfónia azzal a céllal készült, hogy Napóleont, a francia forradalom beteljesítőjét ünnepelje, amikor azonban kiderült róla, hogy maga is uralkodó akar lenni és császárrá koronáztatta magát, Beethoven mélységesen felháborodva megváltoztatta a mű címét és ajánlását, így kapta a Hősi szimfónia (Sinfonia Eroica) címet. A c-moll zongoraverseny kezdő témáját egyes zenetudósok francia eredetű indulózenének nevezik. Ennek a versenyműnek már semmi köze nincs a közelmúlt csevegő hangulatú zongoraversenyeihez. A zongora monológja, amellyel a lassú tétel kezdődik, mintha azt üzenné a zenekarnak: tartsd tiszteletben önállóságomat és akkor, később majd muzsikálhatunk együtt. A zongoraverseny szólistája, Frankl Péter 80. életévén túl is rendszeresen koncertezik, kamarazenét játszik és minden fellépésével új és új örömet szerez hallgatóinak.
[:en]
MÜPA BUDAPEST
BARTÓK BÉLA NATIONAL CONCERT HALL
23 JANUARY 2020
THURSDAY 7:30 PM
PROGRAM
Beethoven: Egmont Overture
Beethoven: Piano Concerto No. 3 in C minor
Beethoven: Symphony No. 3. ‘Eroica’
GUEST ARTIST:
Péter Frankl (piano)
CONDUCTOR
Péter Csaba
[:]