Erdélyi Miklós bérlet 3.

 ZENEAKADÉMIA 
 NAGYTEREM

 2021. NOVEMBER 26. 
 PÉNTEK 19:00

MŰSOR
C. Franck: Az elátkozott vadász – szimfonikus költemény
C. Franck: A-dúr szonáta hegedűre és zongorára
C. Franck: d-moll szimfónia

KÖZREMŰKÖDIK
Gulyás Márta (zongora), Csaba Péter (hegedű)

VEZÉNYEL
Csaba Péter

A szimfonikus zene előadóinak története sok olyan karmestert ismer, akik valamilyen hangszernek is elismert szólistái voltak. Arra is van példa, hogy egy és ugyanaz a művész egy estén vezényel és hangszerén is játszik, például úgy ad elő egy zongoraversenyt, hogy a hangszer mellől irányítja a zenekart. Az azonban párját ritkítja, hogy a hangverseny egy részében a szólista zenekar nélkül, kamaramuzsikusként mutatkozzék be. Csaba Péter, aki közismerten kiváló hegedűművész is, erre vállalkozik. Teszi ezt azért, mert nézete szerint így tud igazi képet adni arról a nagy francia zeneszerzőről, akit nyilván nagyon szeret és tisztel. César Franck (1822-1890) orgonaművész és zeneszerző alapította meg azt a hagyományt, amely oly naggyá és minden más nemzetétől különbözővé tette a francia romantika zenéjét. Csaknem egyidőben komponálta élete főművét, egyetlen szimfóniáját és a szintén hatalmas hegedű-zongora szonátát. Zeneszerzői módszerei, alapelvei a két műben egyformán érvényesülnek: áradó, kifejezésteli melódiák, izgalmas harmóniák, melyek folyvást mozognak, kavarognak és a mindezt kordában tartó klasszikus arányérzék, amelyet orgonistaként J.S. Bach műveiből tanult. Csaba Péter és partnere, Gulyás Márta csaknem egyidősek, zenei együttműködésük és barátságuk hosszú évtizedekre nyúlik vissza.

FIGYELEM! A Zeneakadémia saját hatáskörben 2021. október 15-től elrendelte az orrot, és a szájat eltakaró maszk viselését az egész épületben, az ott tartózkodás teljes időtartama alatt. Kérjük a tisztelt közönséget, hogy saját maguk, és a környezetükben lévők egészségének védelmében tartsák be az intézmény előírását! Köszönjük!