Az egyetemes művészetek körében is nagyon ritka az azonos műfajhoz tartozó műveknek az a sorozata, amelynek darabjai önálló jellegzetességgel bírnak, bár mindegyik különbözik a többitől, mégis létezik valamilyen szavakban nem megfogalmazható összekapcsoló erő, amely egy nagy egységgé kovácsolja őket. Shakespeare szonettjei, Michelangelo alakjai a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóiban, Radnóti Miklós eklogái – ezek jutnak eszünkbe, amikor megpróbáljuk valamihez hasonlítani Beethoven kilenc szimfóniáját. 1800-ban komponálta az elsőt, 1824-ben készült el a kilencedik. Jól ismerjük a zeneszerző életének eseményeit ebben az időszakban: a küzdelmet az elhatalmasodó siketséggel, a magányosságot és a vágyakozást a szeretetre. Ez az oka annak, hogy az előadó muzsikusokban időnként feltör az a vágy, hogy egyvégtében adják elő a kilenc szimfóniát. Erre az inspirációra hallgatva vállalkozik arra Takács-Nagy Gábor, hogy - miután néhány évvel korábban lemezre vette Beethoven kilenc szimfóniáját, és ennek kapcsán rendkívül mély szellemi kapcsolatba került ezekkel a művekkel - most megszólaltassa valamennyit, egy viszonylag rövid időtartamon belül. Lenyűgöző élmény lesz mind az előadó muzsikusok, mind a befogadó hallgatók számára.
Fotó: Takács-Nagy Gábor
Ludwig van Beethoven: IV., V. szimfónia
