A MÁV Szimfonikus Zenekar 2026/27-es évada gazdag és sokrétű programkínálattal várja közönségét a nagyzenekari hangversenyektől a kamarazenei esteken át a családi és gyermekkoncertekig. Az évad különlegességei: nemzetközi hírű vendégművészek, ünnepi hangversenyek, nyolc bérletkonstrukció, és megújult arculat.
Hangversenybérletek és ifjúsági koncertsorozatok
Az évad gerincét nyolc hangversenybérlet, valamint két ifjúsági koncertsorozat alkotja Budapest rangos koncerttermeiben. A klasszikus nagyzenekari repertoár legjavát felvonultató közkedvelt Szőke Tibor-mesterbérlet (Müpa), Lukács Miklós- és Erdélyi Miklós-bérlet (Zeneakadémia), Festetics-bérlet (Festetics Palota), továbbá a több mint 30 éves múltra visszatekintő Unokák és Nagyszülők Hangversenyei (Magyar Nemzeti Múzeum) mellett három új konstrukcióval bővül a kínálat.
A Francia Intézetben, az intimebb koncertélményekre vágyók számára Kamarazenei esteket tartanak, az évad utolsó hónapjaiban pedig az Olasz Kultúrintézet Dísztermében, Nyáresti hangverseny-sorozatot hirdettek meg. 2027 tavaszán pedig fesztivál jellegű Beethoven Ünnepre várják a közönséget, szintén a Zeneakadémián.
Büszkeséggel tölti el a zenekart, hogy törzsközönségét évtizedek óta olyan emberek alkotják, akik továbbadják családtagjaiknak a zene szeretetét, és a fiatalabbak is szívesen csatlakoznak a MÁV Szimfonikusok közösségéhez, így generációkat köt össze a közös zenei élmény.
Híres vendégművészek az új évadban
A 2026/27-es évadban nagy szakmai tekintélynek örvendő nemzetközi hírű művészek érkeznek a MÁV Szimfonikus Zenekarhoz. A karmesteri pulpituson üdvözülhetjük többek között Antonello Allemandit (I), Kesselyák Gergelyt, aki az utóbbi években teljes operák hangversenyszerű előadásaival gazdagította a MÁV Szimfonikusok repertoárját, továbbá Maxim Rysanovot (UA), Scott Yoo-t (USA), és Takács-Nagy Gábort (CH). A szólisták között olyan kiváló művészek lépnek színpadra, mint Giuseppe Gibboni (I) és Kirill Troussov – hegedűművész (D), Martin Haselböck – karmester, orgonaművész (A), Mischa Maisky – csellóművész (IL), Pepe Romero - flamenco gitárművész (E), Lencsés Lajos (D) oboaművész, Adorján András fuvolaművész (D), akinek koncertjén közreműködik Cserna Antal színművész. A neves vendégművészek meghívása jól tükrözi a zenekar nemzetközi nyitottságát és művészi ambícióit annak érdekében, hogy még magasabb színvonalú és sokszínű előadásokkal örvendeztesse meg a közönséget.
Kurtág 100 – Az ünnepi év záróhangversenye
A MÁV Szimfonikus Zenekar számára Kurtág György művészete nem történeti emlékezet, hanem jelen idejű, élő kapcsolat. Ennek egyik meghatározó pillanata volt, amikor 2012-ben a zenekar mutatta be a Zwiegespräch (Párbeszéd) című művének új zenekari változatát, ifjabb Kurtág György közreműködésével. A zenekar idén februárban Vajda Gergely vezényletével a Zeneakadémián köszöntötte a 100 éves Mestert, az egy éven át tartó születésnapi eseménysorozat részeként. Az ünnepi év záróhangversenyére a Budapest Music Center és a MÁV Szimfonikus Zenekar együttműködésével 2026. december 19-én kerül sor, ifj. Kurtág György és Várjon Dénes közreműködésével. Vezényel: Takács Nagy Gábor.
Beethoven Ünnep
Az új évad kiemelt eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös hangversenysorozata, Beethoven halálának 200. évfordulója tiszteletére. A nagyszabású eseményen 2027. március közepén, három egymást követő napon, a zeneszerző mind a kilenc szimfóniája elhangzik Takács-Nagy Gábor, a zenekar állandó vendégkarmesterének vezényletével, aki néhány évvel ezelőtt a Verbier Festival Zenekarával lemezre vette a zeneműveket (Beethoven Journey), majd a 2024/25-ös évadban a MÁV Szimfonikus Zenekarral is előadta a szimfóniákat, melyek kapcsán rendkívül mély szellemi kapcsolatba került a nagy zeneszerző életművével. A monumentális esemény-sorozat lenyűgöző élmény lesz mind a muzsikusok, mind a befogadó hallgatók számára. A Beethoven Ünnep hangverseny-bérlete 2026. novemberétől lesz elérhető.
Zenei nevelés – koncertsorozatok a legkisebbeknek is
A zenekar kiemelt figyelmet fordít a jövő közönségének nevelésére. Folytatódik a Búgócsiga programsorozat a zenekar próbatermében, melyen játékos, zenés foglalkozásokkal vezetik be a bölcsődés korú gyerekeket az élő zene világába.
Folytatódik a népszerű Zene-Tér-Kép című programsorozat is a Budapest Jazz Clubban és új helyszínként az Eötvös10-ben, valamint vidéki városokban, ahol hangszerbemutató koncertek várják az óvodásokat és kisiskolásokat. A koncerteken interaktív módon ismerhetik meg a gyerekek a hangszerek történetét és a zenekari hangzás alapjait, Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezetésével.
Megújuló arculat Kentaur tervezésében
Az új évadban a MÁV Szimfonikus Zenekar vizuális megjelenése is megújul. Az arculat és logó tervezője a neves díszlet- és jelmeztervező, grafikus, festőművész, zenész, Erkel László Kentaur. Az új design egyszerre reflektál a zenekar hagyományaira és mutat a jövőbe egy olyan modern és karakteres megjelenéssel, amellyel a zenekar és a közönség is azonosulni tud. Az új arculattal egyidőben a zenekar weboldala is újjászületett, a mai kornak megfelelően egy letisztult látvány fogadja a látogatót informatív, könnyen kezelhető, és átlátható tartalommal.
Egy korszak lezárul
Az évad végén elköszön a zenekartól Farkas Róbert karmester, aki 2021-től, öt éven át meghatározó szerepet töltött be vezető karmesterként az együttes művészi életében. Munkáságát a következetes építkezés jellemezte, ösztönzője volt a zenekar folyamatos fejlődésének és pozitív hatással volt inspiráló, közvetlen személyisége a közösség életére. A MÁV Szimfonikus Zenekar hálás a közös munkáért és sikerekért, a jövőbeli feladataihoz pedig sok szerencsét kíván Farkas Róbertnek.
Open Day – ünnep a közönséggel
A MÁV Szimfonikus Zenekar a hagyományokhoz híven idén is ingyenes koncerttel mond köszönetet a közönségnek az odaadó, legtöbbször teltházas érdeklődésért, és közösen ünnepli az új évad bemutatását, 2026. május 10-én, 18:00 órakor, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A szabadtéri koncerten a zenekart Farkas Róbert vezényli, méltó lezárásaként egy jelentős művészeti korszaknak, és egyben ünnepélyes nyitányaként az új évadnak.
A MÁV Szimfonikus Zenekar 2026/27-es évada a klasszikus zenei hagyomány és megújulás egyensúlyára épül. Világszínvonalú előadókkal, gazdag repertoárral és a jövő közönségét megszólító programokkal készül arra, hogy tovább erősítse helyét a hazai és nemzetközi zenei életben, a közönség szeretetének és bizalmának megőrzése mellett.
Az új évad bérleteinek megújítása és értékesítése elindult, minden információ megtalálható a weboldalunkon.