[:hu]Festetics bérlet 2.[:en]Festetics series 2.[:]

[:hu]

 FESTETICS PALOTA 
 TÜKÖRTEREM 

 2020. FEBRUÁR 7. 
 PÉNTEK 18.00 

Program

Vivaldi: g-moll versenymű két gordonkára

C.Ph.E. Bach: A-dúr gordonkaverseny

Mozart: g-moll szimfónia K.183

Beethoven: Kontratáncok

GUEST
Onczay Zoltán (gordonka)

VEZÉNYEL ÉS GORDONKÁN KÖZREMŰKÖDIK
Somodari Péter

A Festetics bérletsorozatok régi hagyománya, hogy egyes hangversenyre meghívunk egy-egy jeles hangszeres művészt, aki egy általa összeállított műsort ad elő, a próbák során egyfajta kurzust tart a zenekar tagjainak, átadja gazdag tapasztalatait és a közös munka eredményét mutatják be a hangverseny hallgatóinak. Mai hangversenyünk vendége egy fiatal gordonkaművész, Somodari Péter. 1977-ben született, a Liszt Ferenc Zeneakadémián Mező László és Perényi Miklós tanítványa volt, több nemzetközi versenyen ért el értékes helyezést. Játszott a Budapesti Vonósoknál, volt az Operaház zenekarának szólamvezetője és a Luzerni Szimfonikus Zenekar szólócsellistája, 2012 óta pedig a Bécsi Operaház és a Bécsi Filharmonikus Zenekar szóló csellóművésze. A magyar gordonkaiskola nagy büszkesége lehet, hogy a világ egyik legjobb zenekarának mindhárom szólócsellistája magyar, rajta kívül Varga Tamás és Nagy Róbert. A gordonkairodalom egyik híres darabja Vivaldi két csellóra komponált concertója, amelyben gyönyörűen érvényesül a két éneklő hangszer együttjátéka, a virtuóz csellózásban gyönyörködhetünk J. S. Bach „hamburgi” fiának gordonkaversenyében, Mozart híres szimfóniájában és Beethoven Kontratáncaiban pedig vendégünk megmutathatja, mit tudott elhozni a nagyszerű bécsi zenekar gazdag hagyományaiból.

[:en]

 FESTETICS PALACE 
 MIRROR HALL 

 7 FEBRUARY, 2020 
 FRIDAY 6 PM 

PROGRAM

Vivaldi: Concerto for 2 cellos in G minor

C.Ph.E. Bach: Cello Concert in A major

Mozart:  Sypmhony in G minor K.183

Beethoven: Contra Dances

GUEST ARTIST
Zoltán Onczay (cello)

CONDUCTOR AND GUEST ARTIST
Péter Somodari

[:]