A MÁV Szimfonikus Zenekar a fenntarthatóság útján

Földünk az élőhelyünk – minden tett és lépés, bármily apró is, fontos a védelmében.

Gondolt már arra, hogy egy szimfonikus zenekar és közössége is mennyit tehet környezetünk védelmében, egy számunkra jó érzettel élhető világ fenntartásában?

Általában más szektorok kerülnek elsőként a fókuszba, amikor a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről beszélünk, de vitathatatlan, hogy mindannyiunk hozzáállása, tettei és szokásaink újragondolása számít – így a miénk is.

A MÁV Szimfonikus Zenekar 1945-ös alapítását is a közjó szolgálata hívta életre. Immár 80 éve alapvető missziónk a környezettudatossággal is egybefonódik, elhivatottak vagyunk magunk is „szétnézni saját házunk táján”, megvizsgálni saját működésünk, feltérképezni, mivel tudunk mi hozzájárulni saját környezetterhelésünk enyhítéséhez, amely egyúttal takarékossági döntés is.

A tavalyi évben energiahatékonyabb megoldásként hőszivattyúval váltottuk fel új székhelyünk korábbi fűtésrendszerét, megújítottuk a szelektív hulladékgyűjtésünket, az idei évben pedig kiváló szakmai partnerünk segítségével elkészítjük zenekarunk karbonleltárát, feltárva minden olyan területet, ahol tehetünk a közvetlen környezetünk és élővilágunk egészségéért.

Együttesünk tagjainak egyéni elhivatottságát szeretnénk a környezettudatosság terén is egész közösségünk erejévé kovácsolni, amelyhez örömmel várjuk a kedves közönségünk és partnereink csatlakozását is.