A MÁV Szimfonikus Zenekar Cselló-, és Brácsaegyütteseinek Újévi koncertje

2025. január 18.
17:00
Budapest
MÁV Szimfonikus Zenekar (Próbaterem)
Google térkép
Jegyvásárlás

KÖZREMŰKÖDIK

Gustav Rivinius – gordonka

Jobbágy Csongor – nagybőgő

Szilvási Attila - ütőhangszerek
A MÁV Szimfonikus Zenekar csellóegyüttese 5 évvel ezelőtt alakult, repertoárja rendkívül széles: a barokk zenén keresztül a kortárson át a jazz műfajáig állítják össze műsoraikat.
A Csellóval a világ körül című előadásukkal 2024. nyarán a TEFeszten, ősszel pedig a Pozsonyi Pikniken is hatalmas sikert arattak.  Újévi műsorukban olyan népszerű zeneművek átiratai szerepelnek, melyek szerzői többek között Popper, Schumann, Goltermann, Piazzolla, Henry Mancini, Luis Arnstrong… , valamint a tangó, a ragtime és a jazz világába is elkalauzolják a hallgatóságot. Megtisztelő, hogy a világhírű szólista, Gustav Rivinius gordonkaművész is csatlakozik ezen az estén az együtteshez.

A MÁV Szimfonikus Zenekar Brácsaegyüttese az Újévi koncerten debütál. Igazi kuriózum, hogy a mélyhegedűn játszó zenészek önálló produkcióval állnak a közönség elé. A rendhagyó formáció előadásában egy sokszínű crossover válogatást hallhat a közönség többek között Bach, Händel, Debussy szerzeményeit, de játszani fognak swinget, és ha már tánczene, a riói karneváli hangulatot is megidézik.

A Csellóegyüttes művészeti vezetője: Rózsa Richárd

A Brácsaegyüttes művészeti vezetője: Jobbágy Andor